Útravaló - [áldások, idézetek, történetek]



ÚTRAVALÓ

"Óriási értéke van annak,
ha megengedem magamnak,
hogy megértsek egy másik embert!"
Carl Rogers


Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye.
Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment. Minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta. De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak fele annyit tudott teljesíteni...
A két év keserűség után egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy a virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek ennek az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat!
Ismeretlen szerző


Utainkon kísérjen mindig az Úristen
és adjon alkalmas lehetőségeket.
Isten járjon előttünk az úton, amerre megyünk,
és legyen segítségünkre
életünk minden útján.

Ezt kívánom neked,
magamnak és mindnyájunknak.
Találjuk meg a boldogság világos lábnyomát, hogy követni tudjuk,
és életutunk legyen egyszerű és boldog.

Ír áldás


Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekező idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs. - Athéni vagyok.
- És felétek milyenféle nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd, Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel fogsz majd találkozni.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg előtt.
Őt is az érdekelte, milyen emberek laknak a városban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott. Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van - mondta az öreg bölcs. - Korinthusban ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd.A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyon csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy Te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg mosolyogva csillapítgatta:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ szívünkben tükröződik. Akinek szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekkel fog találkozni.
G. Schulze Wegener nyomán

Az ősi Indiában a vizet egy perzsa vízemelő szerkezettel húzták fel, amely meglehetősen kényelmes volt. Egyetlen hátrányaként zajos működését lehetett felróni.

Egyszer egy lovasnak egy farm mellett vezetett el az útja, ahol vizet kért a lovának. A farmer kész-ségesen működésbe hozta a perzsa készüléket, de mivel a ló egyáltalán nem volt a zaj hoz szokva, még csak közelébe sem jött a kútnak.
- Nem tudná abbahagyni ezt a nyikorgást, hogy ihassék a lovam? - kérdezte a lovas.
- Attól tartok, uram, hogy nem - válaszolta a farmer.
- Ha a lova inni akar, akkor el kell viselnie a zajt is, mert a víz itt csak a zajjal együtt jön.
Anthony de Mello



Japánban idősebb úriemberek egy csoportja rendszeresen összejött, hogy megbeszéljék a híreket, és teázgassanak. Egyik szórakozásuk az volt, hogy igen drága teafajtákat kutassanak fel, hogy azokból újabb ínycsiklandozó keverékeket állítsanak össze.
Amikor a legidősebbre került a sor, hogy meg-vendégelje a többieket, a legnagyobb ünnepélyes-séggel szolgálta fel a teát: aranydobozból mérte ki a leveleket. Mindannyian a legnagyobb elragadtatással dicsérték teáját, és tudni szerették volna, hogy milyen különleges kombinációból állította össze ezt a keveréket. Az idős ember mosolyogva így szólt:
- Uraim, a tea, amit Önök oly nagy élvezettel isznak, ugyanaz a tea, amit a parasztjaim isznak a birtokomon. Az élet legfinomabb dolgai egyáltalán nem drágák, és nem is nehéz őket megtalálni
Anthony de Mello

- Tanulni akarok. Vállalod tanításomat? - Nem hiszem, hogy tudod, hogy hogyan kell tanulni - mondta a Mester.
- Megtanítanál arra, hogy hogyan kell tanulni?
- Meg tudod-e tanulni, hogyan engedd magad tanítani?
Később az elképedt tanítványainak azt mondta a Mester:
- Csak akkor lehetséges a tanítás, ha van tanulás is. Tanulásról pedig csak akkor lehet szó, ha ti magatok tanítjátok valamire saját magatokat.



Paul Cézanne harmincöt éven keresztül ismeretlenségben élt, miközben remekműveket festett, amiket aztán a mit sem sejtő szomszédoknak ajándékozott. Munkáját olyannyira szerette, hogy elismerésre sosem vágyott, de még arra sem gondolt, hogy valamikor majd a modem festészet megte-remtőjeként néznek rá.
Hírnevét egy párizsi képkereskedőnek köszönheti, aki véletlenül bukkant a festményeire. Néhányat összeszedett, és így lepte meg a műélvező közönséget az első Cézanne-kiállítással. Az emberek meglepődve fedezték fel, hogy egy mester él közöttük.
A mester szintúgy meglepődött. Fiának karjára támaszkodva érkezett a galériába, és amikor meg¬látta a kiállított képeit, nem tudta leplezni csodálkozását.
- Odanézz! - fordult fiához. - Bekeretezték őket!
Anthony de Mello


Ha békét akarsz, keresd a változást magadban, ne másokban.
Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal, mint szőnyeggel borítani az egész földet.
Anthony de Mello

 Hát már meg sem ismersz? - kiáltott rá az utcán békésen ballagó férfira, és amikor odaért, barátságosan hátba veregette.
 ?
 Gimnázium, a harmadik padban jobbra, az volt az én helyem, te meg az ötödikben ültél, jobbra! – ne mondd, hogy nem emlékszel.
 De én nem is jártam gimnáziumba...
 Mennyire megváltoztál! - a hajad is barna lett, pedig régen szőke voltál. - és hol a szemüveged, öreg szemüveges kígyó?
 De nekem sohasem volt még szemüvegem. …
 Meg a szemed is mintha kék lett volna, most meg barna - hogy te mennyire megváltoztál, öregem!
 De nekem mindig barna volt a szemem...
 Hát drága Pistám, minden változik, úgy látszik! - de fő, hogy te az vagy, aki voltál!
 De én János vagyok...
 Ez nem lehet igaz! - még a nevedet is megváltoztattad?!


Egy fűszeres jött a Mesterhez nagy bajával. Üzletével szemben ugyanis egy nagy-áruház nyílt meg, s attól félt, hogy nemsokára tönkre fogja őt tenni. Neki pedig már az ősei is abban a kis üzletben keresték meg a kenyerüket. Ha most ő azt elveszíti, akkor mindennek vége, mert semmi máshoz sem ért.
A Mester ezt mondta neki:
- Ha félsz az áruház tulajdonosától, akkor gyűlölni fogod. Ez a gyűlölet lesz a végzeted.
- Mit tegyek hát? - kérdezte a zaklatott fűszeres.
- Minden reggel menj ki az üzletedből a járdára, s áldd meg az üzletedet, kívánj magadnak boldogulást. Aztán fordulj az áruház felé, és áldd meg azt is!
- Mit? Még hogy megáldjam a vetélytársamat, aki tönkretesz?
- Minden neki szánt áldás visszaszáll rád. Minden rossz, amit neki kívánsz, téged fog pusztítani.
Hat hónap múlva visszajött a fűszeres, hogy beszámoljon a fejleményekről. Bekövetkezett, amitől félt: be kellett zárnia üzletét. De most már ő vezette az áruházat, s dolgai sokkal jobban álltak, mint valaha.



1
Megyek az utcán.
A járdán mély lyuk.
Beleesem.
Elvesztem... Nincs remény.
Az én bűnöm... kizárólag.
Végtelen időbe telik, amíg kikászálódom.

2
Megyek ugyanazon az utcán.
A járdán mély lyuk.
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy újra, ugyanott?..
De ez már nem lehet az én hibám...
Ismét végtelen időbe telik, amíg kikászálódom.

3
Megyek ugyanazon az utcán. A járdán mély lyuk.
Látom.
Beleesek.
Csak úgy ... megszokásból.
Szemem nyitva,
Tudom, hol vagyok.
Saját bűnöm. Mérgelődöm.
Rögtön kimászok a lyukból.

4
Megyek ugyanazon az utcán.
A járdán mély lyuk. Kikerülöm.

5
A másik utcán megyek.


Két kis magzat beszélget egy anya hasában:
- Te hiszel a születés utáni életben?
- Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk; hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt.
- Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
- Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
- De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is. Az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
- Hát mindenütt körülöttünk. Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.



Koldusként róttam a falut, ajtóról ajtóra járva kéregettem. Hirtelen, felsejlő álomként jelent meg az utca végén az aranyhintód. Izgatottan találgattam, ki ülhet benne? A királyok királya? És ébredezni kezdett bennem a remény. Véget érnek most majd nehéz napjaim, olyan alamizsnát adsz, amely egy életre jólétre változtatja nyomorúságomat...
És akkor megállíttattad mellettem a kocsit. Rám tekintettél, arcodon mosollyal szálltál ki. Éreztem, maga a boldogság közeledik felém. De te kinyújtottad a kezed és azt kérdezted:
- Mit ajándékozol nekem?
Micsoda királyi tréfa, gondoltam, egy koldustól koldulni?!
Zavarba jöttem, tétován álldogáltam előtted, aztán belekotortam a tarisznyámba, és az egyik rizsszemet a markodba tettem.
Mily leírhatatlan volt a csodálkozásom, amikor este, tarisznyámat kiürítve a sok kacat között ráleltem arra a rizsszemre, színarannyá változott. Keserű sírásra fakadtam, és kimondhatatlanul sajnáltam, hogy nem volt elég bátorságom mindenemet Neked adni...

Rabindranath Tagore nyomán


Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó.
Keress magányos és barátságos helyet,
amely szemlélődésre és elmélyülésre alkalmas, ott telepedj meg.
Keress barátot, akinek szokása és érzülete a tiedhez hasonló,
s akinek emberi értékére büszke lehetsz.
Philon


KAPCSOLATAIM HITVALLÁSA

„Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, amit nagyra értékelek, és meg akarok tartani. De mindketten különálló emberek vagyunk, egyéni igényekkel, amelyeket jogunk van kielégíteni. Megpróbálom őszintén elfogadni viselkedésedet, amikor igényeid kielégítésére törekszel, vagy amikor problémáid támadnak ezzel.
Ha megosztod velem a problémáidat, igyekszem elfogadóan és megértően odafigyelni, hogy ezzel segítsek neked megtalálni a saját megoldásodat, ahelyett hogy az enyémtől függenél. Ha gondot okoz neked a viselkedésem, mert zavarja igényeid teljesítését, felhatalmazlak arra, hogy mondd el nekem nyíltan és őszintén, mit érzel. Figyelni fogok rád, és ha tudok, megpróbálok változtatni a viselkedésemen.
Azonban ha viselkedésed zavarja az én igényeim teljesítését, és ezért nem tudok elfogadóan érezni irántad, megosztom veled a problémámat, és a tőlem telhető legnyíltabban, legőszintébben megmondom neked, mit érzek - bízva abban, hogy kellően tiszteled az én igényeimet ahhoz, hogy meghallgass, és aztán változtatni próbálj magatartásodon.
Amikor egyikünk sem tud változtatni a viselkedésén úgy, hogy a másik igényei teljesüljenek, és ráébredünk arra, hogy kapcsolatunkat az igények konfliktusa árnyékolja be, kötelezzük el magunkat a konfliktus olyan megoldása mellett, amelyben egyikünk sem használ hatalmi eszközöket ahhoz, hogy a másik veresége árán győzzön. Tisztelem igényeidet, de tiszteletben kell tartanom a sajátjaimat is. Következésképpen, elkerülhetetlen konfliktusainkra igyekezzünk olyan megoldásokat találni, amelyek mindkettőnk számára elfogadhatóak. Így a te igényeid is teljesülnek és az enyémek is - egyikünk sem veszít, mindketten nyerünk.
Ha ez megvalósul, igényeink teljesítése révén mindketten továbbfejlődhetünk emberileg. Kapcsolatunk ezért mindig egészséges kapcsolat marad, hisz kölcsönösen kielégít bennünket. Mindketten azzá válhatunk, amire képesek vagyunk, és kapcsolatunkat a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével folytathatjuk, barátságban és békességben.”
Thomas Gordon

VÉGZET

Egy asszonynak, aki a végzete ellen panaszkodott, ezt válaszolta a Mester:
-Te alakítod a végzetedet.
-De arról én nem tehetek, hogy nőnek születtem.
-Hogy valaki nőnek születik, az nem végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.
Anthony de Mello